Lehet, hogy furcsa, de az "agyontudományoskodott" sütőcsodák helyett már régóta ez volt a vágyam. A dédinek, és a mamának is volt ilyen, és mindkettő eleven emlékként él bennem. Arról nem is beszélve, hogy gyerekként az öcsémmel sárból és homokból készült kemencét építettünk a homokozóban, amibe persze be is gyújtottunk... 
Aztán eltelt több tíz év, és egyszer megláttam az egyik barkácsáruházban, hogy sparheltokat árulnak. Onnantól kezdve el volt döntve, hogy nekem előbb-utóbb lesz ilyenem. Egy Salgó teatűzhellyel kezdtük: azonnal meg is szerettük, de a rendszeres használat során "kinőttük": kicsinek bizonyult a sütője. Így az kiment a teraszra, a "nyári konyhámba".
Hosszas keresgélés után bukkantam rá erre a tipusra, és szerelem volt első látásra: jó széles és ablakos a sütőtere, és nagyon kellemes hangulatelem az ablakos tűztér. Az egész öntöttvas, szép mintákkal, és olyan nehéz, hogy négyen majd be... alatta, míg felcipeltük a házba.
Mostanra érzem úgy, hogy a konyhám megkapta azt, ami még hiányzott belőle. Isteni kenyerek készülnek benne, tényleg más a rajta főzött, benne sütött ételek íze.